Soproni Természetbarátok

Soproni Természetbarátok, Sopron környéki gyalogos túrák, Soproni kilátók, Soproni IVV Túra, Mozgás és az egészség

Vadászati szezonban óvatosan az erdőben!


   Fokozott körültekintést igényel az erdők látogatása a szeptember elején kezdődő vadászati szezonban, ugyanis több veszélyhelyzetet is magában hordoz, ha nem a megfelelő időben járjuk az erdőt.
 

   A szarvasbika bőgés és a bikavadászat szeptember elsejétől kezdődik, a vadászatok jellemzően a kora reggeli és késő délutáni, esti órákban zajlanak. Ezekben a napszakokban fokozott veszélynek vannak kitéve az erdőlátogatók, akik jobbára nem is tudják, hogy fegyveres emberek járnak a közelükben, miként a vadász sem tudhatja, hogy a sűrűben a tisztás mögött gombázó keresgél.

  A Mecsekerdő Zrt. kezelésében lévő erdőkben szerencsére még nem történt vadászbaleset és hogy ez így maradjon, érdemes néhány körülményre figyelni.
Szijártó Tibor, a Mecsekerdő Zrt. Vadgazdálkodási és Turisztikai Osztályának vezetője tájékoztatása szerint az erdő látogatói – turisták, gombát szedők - számára legbiztonságosabb, ha délelőtt 9 és délután négy óra között járják az erdőket és lehetőleg kerülik a félreeső helyeket. Ha mégis vadászó emberek közelébe kerülnek, célszerű minél előbb és minél feltűnőbb módon elhagyni a területet, hogy a vadászok számára egyértelmű legyen: ember mozog a környéken. Szerencsés, ha az erdőjáró feltűnő ruházatot visel (citromsárga, piros stb.) A vadászatok során sajnos előfordul, hogy sebzés történik. A sebzett vadat a vadászok kutyával „utánkeresik”, de önmagában a sebzett vad, különösen a vaddisznó nagyon veszélyes lehet az őt megzavaró turistára is!

   A november és január között zajló társasvadászatok idejéről, helyéről turistacsoportoknak a területileg illetékes erdészet ad felvilágosítást.




A természet iskoláját sosem lehet befejezni.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 28
Heti: 104
Havi: 483
Össz.: 287 936

Látogatottság növelés
Oldal: Vadászati szezoni intelmek
Soproni Természetbarátok - © 2008 - 2024 - sopronitermeszetbaratok.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »